A WorldChildrensDay alkalmából a UNICEF Magyarország közleménye
2018-11-21 06:41 | ORFK-OBB
A rendezvények sorához a Rendőrség és az ORFK-OBB is csatlakozott. Iskolás gyermekek ismerkedtek a rendőri szakma fortélyaival a Teve utcában.

November 20-án az egész országban hallani lehetett a gyerekek hangját. A gyermekjogok világnapján fiatalok szólaltak fel a Parlamentben, átadta nekik az irodáját a budapesti főpolgármester-helyettes, kicsik vették át a felnőttek szerepét a vasúton, a repülőtéren, a rendőrségnél, a mentőszolgálatnál, a könyvtárban, a koncertteremben, a színpadon, a médiában és az élet szinte minden területén. Az UNICEF Magyarország idén másodjára csatlakozott a vagány nemzetközi kezdeményezéshez, a Gyerekhanghoz. Az üzenet egyértelmű: hallgassuk meg gyerekek véleményét, figyeljünk oda rájuk, és osszuk meg velük az életüket érintő információkat. Ezen a napon UNICEF- kékbeborult a főváros több ikonikus építménye, például a Lánchíd, a MÜPA és a Clark Hotel is. 

Az ENSZ gyermekjogi egyezménye életbe lépésének évfordulóján fordított napot tartottak a közintézményeknél és vállalatoknál, gyerekek kóstoltak bele a felnőtt szerepekbe, sőt, sok helyen az irányítást is átvették. Szórakoztató, játékos formában tanulhattak a gyerekek, miközben olyan ajtók nyíltak meg előttük, amelyeket általában csak kiválasztott felnőttek léphetnek át. A ma gyermekei a jövő vezetői, sokat tanulhatunk tőlük arról, hogy miként látják és formálják majd a világunkat.  

Több tucat szervezet, vállalat és sportegyesület erősítette fel a gyerekek hangját. Többek között a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos-Rendőr-főkapitányság, az Országos Mentőszolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV és Gyermekvasút, a Budapest Airport, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az OTP Bank, a Claas, a NetPincér, az ICO, a Cherrisk, a LEGO Csoport, az Andrássy Élményközpont, a Ferencvárosi Torna Club, a Weco Travel, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, aNemzeti Színház, az Örkény Színház, a Katona József Színház, a Radnóti Színház csatlakozott a programhoz változatos programokkal. Számos önkormányzat és diplomáciai képviselet, például az USA, Spanyolország,Svédország nagykövetsége is úgy döntött, hogy támogatja a kezdeményezést. 

Számos város - például Szekszárd, Gyöngyös, Százhalombatta, Szeged, és Badacsonytomaj - gyermek közmeghallgatást tartott, amelyek során arra keresték közösen a választ az érintettekkel, hogy a legfiatalabb lakóik mit szeretnek a településükön és min változtatnának Budapesten Belváros/Lipótváros önkormányzata is tartott Gyerekhang eseményt. Diákok, hírességek, munkahelyi, baráti közösségek és a gyermekjogok iránt felelősséget érző emberek ezrei öltöztek Magyarországon kékbe ezen a napon és töltötték fel a fotójukat a közösségi médiába, hogy így támogassák a nemes ügyet.  

Az UNICEF Gyerekhang programja segítségével az élet minden területén hallathatták a hangjukat a gyerekek, azonban fontos, hogy ne csak a világnapon figyeljünk a véleményükre. A gyermekjogi egyezmény az összes gyerekre vonatkozik, mégis milliók számára csak álom, hogy ezekkel a jogokkal a valóságban is élhessenek, tiszta ívóvízhez, táplálékhoz jussanak, biztonságban nevelkedjenek. Azon dolgozunk, hogy minden gyereknek legyen gyerekkora - mondta Mészáros Antónia, az UNICEF ügyvezető igazgatója.  

Az UNICEF Magyarország arra kér mindenkit, magánszemélyeket és cégeket egyaránt, hogy a világnapon a 136 66-os adományvonal hívásával, vagy sms küldésével támogassák a világ legelesettebb gyerekeit. Minden hívás 500 forint segítséget jelent.  

Az UNICEF a világnapon bejelentette, hogy Jószolgálati Nagykövetévé választotta Bobby Millie Brownt. A gyerekszínész a szervezet legfiatalabb nagyköveteként most olyan társaságban küzdhet kortársai jogaiért int David Beckham, Orlando Bloom, Jackie Chan, Priyanka Chopra, Danny Glover, Ricky Martin, Leo Messi, Liam Neeson, Shakira és Lilly Singh.  

A Gyerekhang események rövid leírása:

November 20-án gyerekek foglalták el a Parlament felsőházi üléstermének padsorait, részt vettek egy plenáris ülést szimuláló játékban, amelynek keretében pártokat alapítottak, elnököt választottak, törvényjavaslatokat vitattak meg és beszédet mondott az UNICEF Magyarország fiatal nagykövete is.  

Fogadta a Főpolgármesteri Hivatalban a fiatal nagyköveteket Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán ügyekért helyettes főpolgármester-helyettes is, aki szimbolikusan átengedte a saját irodáját a gyerekeknek, majd a gyerekbarát és élhető városról, pihenési és sportolási lehetőségekről beszélgetett velük.  

Az Országos-Rendőr-főkapitányság egy igazán különleges programmal kedveskedett a gyerekeknek, megnézhették hogyan zajlik a munka a Teve utcai székház Tevékenység Irányító Központjában, ott, ahol összeérnek az információk és a fontos döntések születnek. A szombathelyi Hívásfogadó központban a vas megyei gyerekek részesülhettek hasonló élményben.  

Az Országos Mentőszolgálata Kresz Géza Mentőmúzeumba invitálta a gyerekeket, ahol megismerhették az életmentés jelenét és múltját, tanulhattak az elsősegélynyújtásról, sőt megtekinthették a Pincekórházat is.     

Tűzoltóruhába bújtak, sőt, tiszteletbeli tűzoltó oklevelet is kaptak a legifjabb kollégák az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság rendezvényén, ahol a kis parancsnok irányította a próbariasztás utáni teendőket, gyerek vette át a híradós szerepét, tüzet oltottak és tűzoltó kutyákkal ismerkedhettek a kisdiákok. 

ABudapesti Fesztiválzenekart november 20-án rövid ideig egy diák karmester dirigálta Fischer Iván helyett a MÜPÁ-ban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárbanpedig egy gyerekhang köszöntötte a látogatókat és mesélt nekik a gyerekjogokról. 

 

A MÁV is felerősítette a gyerekhangokat, a Gyerekvasúton új kis vasutasokat avattak, akik a váltókezeléstől a jegypénztárig mindenhol kipróbálhatták magukat. Fiatal látogatókat fogadott aBudapest Airport is, ők beleshettek a légiközlekedés kulisszatitkaiba és megnézhették a repülőtér működését belülről. 

Számos közintézmény és vállalat már a november 20-i nagy nap előtt megtartotta saját rendezvényét, a Budapesti Közlekedési Központ a diszpécserközpontjában fogadta a gyerekeket, itt részt vettek egy szimulált közlekedési helyzet megoldásban, valamint az info szolgáltatással ismerkedhettek. A világnapon a BKK egyes járatain az utazóközönség részleteket hallhat a gyerekjogi egyezményből.  

Igazán különleges kiváltságban részesültek a Ferencvárosi Torna Clubifjú vendégei, a pálya széléről nézhették meg az NB1-es csapat edzését, betekintehettek a Fradi Média működésébe, interjúkat készítettek a sportolókkal, sőt még drónt is reptettek a pálya felett. 

Gyerekek vették át a hatalmat a Fővárosi Állat- és Növénykertbenis, Király és Várkapitány került a Holnemvolt Vár élére, ők indították el a Hetedhét Palota interaktív játékait. A kicsik a Sünispotály főállatorvosával és gondozóival együtt megvizsgálták és ellátták a mentőhelyen lábadozó sünöket és vörös vércsét, majd megetették a simogatóban a dámszarvasokat. Végül a Palotacukrászatban finom édességeket készítettek és fogyasztottak a kiscukrászok.

Saját programmal vett részt a Gyerekhangon azAndrássy Élményközpont, ahol a gyerekek kipróbálhatták a létesítmény minden rejtett játékát. Csatlakozott a kezdeményezéshez a Nemzeti Színház, az Örkény Színház és aKatona József Színház is. ALEGO Csoport Nyíregyházán fogadott több tucat gyermeket egy kreativitást növelő közös játék erejéig.    

A külképviseletek sem maradtak ki az UNICEF Magyarország programjából, hiszen azAmerikai Egyesült Államok, Spanyolország és Svédország nagykövetségeis saját Gyerekhang eseményt szervezett. 

 Tanulságos programokkal várta a kicsiket a bankkártyagyárában az OTP Bank, a saját üzemében mutatta meg a rajzszerek készítését és használatát az ICO, több tucat gyermeket látott vendégül aClaas, valamint különleges szakmákról és a pénzügyi tudatosságról tanulhattak aCherriskvendégei. A NetPincérnél a gyerekek kipróbálhatták a napi feladatokat, ételt kóstoltak és izgalmas faladatokban vettek részt. A WECO Travel egy repülőtéri kulisszák mögötti kalandozásra hívta utasait.    

A Gyerekhangot az OTP Bank, az E. ON, a Kinstellar, a NetPincér, a Claas, az Andrássy Élményközpont és a Cherrisk támogatta.