Figyelem!

A cikk egy évnél régebben készült, a benne szereplő adatok es tények a megírás idejének helyzetét tükrözik.
Közlekedik a család megyei döntők
2015-06-03 21:53 | GI
A hétvégén több helyszínen, így Hajdú-Bihar, Tolna, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében került sor az országos családi vetélkedő területi döntőire. A tét: az országos döntőbe jutás volt.

Javában zajlanak a nagy sikerű „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntői. A hétvégén több megyében is megmérettették magukat a családok. A felnőtteknek és a gyermekeknek egyaránt számos feladatot kellett teljesíteniük.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2015. május 31-én Debrecenben rendezte meg a „Közlekedik a család” megyei fordulóját. A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a biztonságos és balesetmentes közlekedés érdekében a család minden tagjának megfelelő ismerettel és gyakorlati tudással kell rendelkeznie.

A debreceni döntőn 59 család mérte össze tudását. A családtagok a feladatokat részben együtt, részben pedig egyénenként oldották meg. A résztvevők KRESZ tesztlapokat töltöttek ki, majd különböző állomásokon autós és kerékpáros ügyességi pályákon mérhették össze tudásukat. A felnőtteknek a városi közlekedésben is részt kellett venniük, amely feladat végrehajtását egy gépjárműoktató is felügyelte.A jelenlévők a helyszínen kipróbálhattak egy motorkerékpár szimulátort is, amely egy valódi motor kormányból, fék- és váltóberendezésből, valamint a hozzá rögzített ülésből áll. Ehhez tartozik egy olyan oktatóprogram is, ami felkészíti a motorosokat az esetleges veszélyhelyzetekre. A szimulátor segítségével biztonságos körülmények között gyakorolhatók a KRESZ szabályai. Aki kipróbálta, olyan valós forgalmi szituációkkal találkozhatott, amelyre sokszor nem is számítana a közlekedés során.

A gyerekeknek a rendőrök külön programokkal bűnügyi technikai és rendőr motoros bemutatóval kedveskedtek.

A vetélkedőn részt vevő valamennyi család ajándékcsomagot vehetett át a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságtól. A versenyen harmadik helyezett lett a debreceni Nagy család, második helyezett a szintén helyi Boda család, míg első helyezett idén is a nagymacsi Kovács család lett, akik mind egy-egy ajándékcsomag nyertek. A Nagymacsról érkező család képviseli majd Hajdú-Bihar megyét a döntőben, melyet 2015. június 21-én Hungaroringen rendeznek meg.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága Nyíregyházán, egy bevásárlóközpont parkolójában rendezte meg a „Közlekedik a család” megyei fordulóját. A versenyre összesen 72 család regisztrált és versenyzett a különböző feladatsorokban. A versenyen a harmadik helyezést a nyíregyházi Vajda család érte el, második helyezett a szintén nyíregyházi Szakács család lett. Legeredményesebben a nyírcsaholyi Fedecsku család szerepelt, akik ezzel megszerezték a jogosultságot az országos döntőn való részvételre.

A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság Szekszárdon szervezte meg a vetélkedőt, 10 család részvételével. A versenyre nyílt közlekedésbiztonsági nap keretében került sor. A résztvevők közül a tolnai Fazekas család szerepelt a legeredményesebben, ők képviselhetik a Tolna megyei színeket az országos döntőn, s indulhatnak a fődíjért, a Skoda Octavia személygépkocsiért.



 


  • Nógrádi Gábor felolvasó...

    A gyermekkönyvek népszerű írója budapesti általános iskolásoknak tartott felolvasást...  >>

  • Századvég kutatás a...

    Reprezentatív felmérésen alapul az a kutatás, mely a lakosság véleményét kérdezte meg egyes közlekedésbiztonsági...  >>

  • Csapadékos téli...

    A sok csapadék és a zsúfolt közlekedés együttesen jelentősen megnövelik a biztonságos közlekedés kockázatát....  >>