IX. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny
2019-06-07 16:30 | ORFK-OBB
Szolnokon az ország legjobb karos forgalomirányítói, motorkerékpáros és gépkocsizó járőrei mérték össze elméleti tudásukat és gyakorlati képességeiket.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) első alkalommal 2011-ben hirdette meg az  Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt, mely azóta a tradicionális rendőr-szakmai versenyek sorát gyarapítja. A kezdetektől fogva közterületen, nyilvánosság előtt zajló rendőri rendezvény az évek során sokat fejlődött, és olyan nívós vetélkedővé vált, ahol Magyarország legjobb karos forgalomirányítói, továbbá motorkerékpáros és gépkocsizó járőrei mérhetik össze tudásukat.

A szakmai verseny alapvetően a rendőrség közlekedésrendészeti szolgálati ágának hivatásos állományú tagjait érinti, s rendőrök százainak mozgósításával az elméleti és gyakorlati tudás, valamint az intézkedési kultúra fejlesztését tűzte ki fő céljaként. Emellett természetesen az egyéni élményszerzés, valamint az emberi és szakmai kapcsolatok elmélyítése is növelik a verseny értékét.

A közlekedésrendészeti szakmai rendezvény idén is folytatódott. Az ORFK-OBB felkérésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2019. június 4-6. között Szolnokon rendezte meg a IX. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt. A három napos rendezvényre az ország 19 megyéjéből és a BRFK állományából érkeztek közlekedésrendészeti rendőrök, valamint a verseny történetében először a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központja is képviseltette magát egy csapattal. Így összesen 21 csapat mérte össze tudását karos forgalomirányítás, motoros- és gépkocsizó járőr kategóriákban.  

Az országos döntőt 2019. június 04-én Óberling József rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke nyitotta meg a martfűi Termálhotelben, ahol dr. Urbán Zoltán rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és dr. Papp Antal, Martfű város polgármestere is köszöntötte a résztvevőket.

 

A megnyitót követően kezdődött az első versenyszám, mely során a résztvevőknek elméleti teszteket kellett megírniuk. A döntő leglátványosabb elemei, a gyakorlati versenyek 2019. június 5-én reggel kezdődtek Szolnok belvárosában. A rendőrök három helyszínen vetélkedtek és mérték össze tudásukat: gépkocsival a Baross úton, motorkerékpárral a Kossuth téren, karos forgalomirányításban pedig a megyeszékhely egyik legforgalmasabb kereszteződésében, a Vásárcsarnoknál.

 

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2019. június 6-án kerül sor, ahol Óberling József rendőr ezredes értékelte a versenyt és a versenyzők teljesítményét. Méltatta a résztvevők és kísérőik szakmai felkészültségét, valamint elismeréssel szólt a szervezők munkájáról is. A díjátadót dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke is  megtisztelte jelenlétével. 

 

A karos forgalomirányítók összesített versenyében első helyezett Puklér András c. r. törzszászlós, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője lett. Második helyen Tóth Tímea Rozália r. őrmester (Bács-Kiskun MRFK), a harmadik helyen pedig Molnár Dávid r. őrmester (BRFK) végzett.

 

A motorkerékpáros járőrök összesített versenyében Soltész Tibor r. főtörzsőrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság versenyzője  nyújtotta a legjobb teljesítményt. Második helyen Fazekas Csaba c. r. főtörzsőrmester (Csongrád MRFK) végzett, míg a harmadik helyezést ért el Verebi Zoltán r. törzszászlós (Békés MRFK).

 

A járőr-gépkocsivezetők összetett versenyének győztese Mura-Mészáros Zoltán r. törzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa lett. A képzeletbeli dobogó második fokára Lőrincz Balázs c.r. főtörzsőrmester (Somogy MRFK), míg harmadik fokára Baukó Bálint r. főtörzsőrmester (Veszprém MRFK) állhatott.

 

A csapatok összesített versenyét idén is a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyerte meg, így a vándorserleget örökre magukénak tudhatják. Második helyen a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság csapata végzett, míg a bronzérmes helyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte el.

 



 


Vissza
  • ÚJ HELYRE KÖLTÖZÖTT...

    Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság hírei, figyelemfelhívó-, és tájékoztató írásai új honlapon olvashatóak....  

  • Ajtónyitásos kampány...

    A gépjárművezetők 13%-a soha nem néz körül, mielőtt megállást követően kinyitja az ajtót....  

  • Tragédia...

    A robbanómotor meghajtású kerékpárok vezetése speciális kockázatokkal...