Alcohol & Drugs európai eredmények
2019-01-28 11:55 | ORFK-OBB
Egy hét alatt mintegy 8.000 ittas és 3.000 kábítószer hatása alatt vezető személyt értek tetten a TISPOL legutóbbi akcióján.

Összesen 27 ország rendőrei vettek részt a TISPOL (European Traffic Police Network) 2018. évi utolsó nemzetközi ellenőrzésén, mely ittasan, vagy bódult állapotban járművet vezető személyek kiszűrésére irányult. A december 10-16 között végrehajtott ellenőrzések során – az eddig beérkezett 20 ország adatai alapján - több mint 745 000 gépjárművezetőt vontak ittas ellenőrzés alá, és közülük 7 995 járművezető bizonyult ittasnak. Az ittasan járművet vezetők aránya így 1,1% volt, azaz – ha átlagosan számítjuk – Európában 100-ból 1 járművezető ittasan közlekedik az utakon.

Annak ellenére, hogy az európai kampány középpontjában alapvetően a közúti közlekedésbiztonság javítására irányuló intézkedések álltak, az akcióban részt vevő rendőrök más jogsértéseket, bűncselekményeket is felfedeztek. Az eddig beküldött adatok szerint 1 321 főt büntettek meg illegális tartózkodás, 562 főt pedig kábítószer tartása miatt, fegyvert 87 esetben foglaltak le a helyszínen, 302 fővel szemben ingatlannal kapcsolatos bűncselekmény ellen indult eljárás, míg 832 fő körözés alatt álló, illetve eltűnt személy azonosítására, vagy elfogására került sor.

A TISPOL a 2018 évi Alcohol & Drugs ellenőrzések összesített eredményeit is közölte. Ezek szerint az elmúlt évi két A&D célellenőrzés során, összesen két hét alatt összesen 21 652 ittas járművezető és 7 440 bódult (kábítószer, vagy kábító hatású szer hatása alatt álló) járművezető ellen indítottak eljárást.

Ezek az ellenőrzési eredmények azt mutatják, hogy a közúti közlekedésbiztonság javítása szempontjából a közúti ellenőrzések során az ittas és bódult állapotban lévő járművezetők felderítése és kiszűrése továbbra is elengedhetetlenül fontos feladat. A „fő közúti gyilkosok” közé tartozó két jogsértés vonatkozásában az elkövetőkön belül különösen a 18 és 25 év közötti fiatal vezetők aránya magas, akik vagy fegyelmezetlenebbek, vagy pedig nincsenek tisztában ezeknek az italoknak, szereknek, készítményeknek a hatásaival, s a fogyasztásukat követő járművezetés kiemelt kockázataival.

Mindenkinek fontos tudnia, aki volán mögé ül, hogy már az igen csekély mértékű kábítószer-fogyasztás is kizárja a biztonságos járművezetés képességét. A kábítószerek további nagyon fontos tulajdonsága, hogy annak hatása a fogyasztást követő, napok, hetek, vagy hónapok során bármikor előjöhet, akkor is, ha a fogyasztója teljesen „tisztának” érzi magát. Ennek megfelelően a korábban kábítószert fogyasztó személy bármikor időzített bomba lehet a közúti közlekedők körében, nem csak a saját testi épségét és életét, hanem másokét is veszélyeztetve.

 

A TISPOL következő európai-szintű közúti ellenőrző kampányára 2019. február 18-tól 24-ig kerül sor és a tehergépjárművek és autóbuszok forgalmának felügyeletére irányul.



 


Vissza
  • Európai szintű tehergépkocsi és...

    A legnagyobb közúti gépjárművek forgalmát ellenőrzik kontinensünk országaiban egy héten át, közöttük Magyarországon...  

  • Ötödével csökkent a halálos áldozatok...

    A személysérüléses közúti balesetek, a halálos áldozatok, valamint a sérültek számának csökkenése jellemzi 2019. első hat hónapjának baleseti...  

  • Új uniós...

    A közúti közlekedésbiztonsági adatszolgáltatás rendszere jelentős átalakítás előtt áll. Jövőre hét új teljesítménymutató bevezetése...