Féléves baleseti helyzetkép
2018-07-23 17:39 | ORFK-OBB
Idén a közúti közlekedés több halálos áldozatot követelt, mint 2017. első félévében, ugyanakkor jelentősen csökkent a gyermek áldozatok száma.

Eltelt a 2018. év első fele, és ez bizonyos folyamatok elemzésére, értékelésére teremti meg a lehetőséget. Így van ez a közúti közlekedésbiztonság vonatkozásában is, melyen belül elsősorban a személyi sérüléssel járó közúti baleseti adatok összesítésére, elemzésére van lehetőség. Ezeket az adatokat az Országos Rendőr-főkapitányság gyűjti és teszi közzé minden hónapban. A rendőrségi adatok előzetesek, azaz a baleset bekövetkezését követő 24 órás állapotot tükrözik a személyi sérülések vonatkozásában.

Az előzetes adatok részletesebb áttekintését követően az alábbi megállapítások tehetők közzé. 2018. január 01. és június 30. között összesen 7 734 olyan közúti balesetet okoztak hazánk útjain, melyben legalább egy fő megsérült (a személysérüléses balesetek száma tavaly az első félévben 7 224 volt). A 7,1%-os növekedés döntően a könnyű sérüléses balesetek számának 11,0%-os növekedéséből adódik (4 805-ről 5 334-re), hiszen ebben az időszakban a halálos kimenetelű balesetek száma mindössze 2 balesettel nőtt (135-ről 247-re), míg a súlyos sérüléses balesetek száma 1,0%-kal csökkent (2 174-ről 2 153-ra).

Idén az első félévben 11 fővel többen vesztették életüket a hazai közutakon, mint tavaly ilyenkor. 2018. első hat havában ugyanis a közúti halálos áldozatok száma 278 fő volt a 2017. első félévi 267 fővel szemben, így ezen a területen a növekedés mértéke 4,1%.

Az elhunytakkal szemben a súlyosan sérült személyek száma csökkenést mutat (2 470 fő helyett 2 422 fő, mely 1,9%-os csökkenés), míg a könnyen sérültek számában 10,9%-os növekedés tapasztalható (6 841 főről 7 585 főre).

Tavaly első félévben az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya rekord-alacsony volt (8,13%), így a 2018 első félévi 8,56% csekély mértékű növekedést jelez. Elmondható, hogy hazánkban napjainkban átlagosan számítva minden tízedik személysérüléses közúti balesetet ittas személy okozott.

A közúti balesetek legfőbb oka továbbra is a gyorshajtás, melyre az első félévi balesetek mintegy egyharmada, 32%-a vezethető vissza. Második fő ok az elsőbbségre vonatkozó szabályok megszegése (részaránya 26%), míg a harmadik a kanyarodási szabályok figyelmen kívül hagyása (17%).

A 2018. év első félévében regisztrált személysérüléses közúti balesetek valamivel több mint kétharmadát, 67%-át személygépkocsi vezetője okozta. A tehergépkocsi-vezetők a balesetek 7%-ának, az autóbusz-vezetők pedig az összes baleset 1%-ának az okozásáért voltak felelősek. A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya a tavasz beköszöntét követően növekedett, és június végére a 10%-ot érte el (ami alacsonyabb az előző évek időarányos adataihoz képest). A motorkerékpárosok és a segédmotoros okozók aránya azonos volt (egyaránt 4-4%), míg a gyalogosok szabályszegéseire visszavezethető balesetek aránya 6%.

Az ORFK Főügyeletének napi jelentései alapján 2018. január 01 és június 30 között a gépkocsi vezetőjeként életüket vesztettek száma a tavalyi 88 főről 75 főre, a kerékpáros áldozatok száma 20-ról 18 főre csökkent. Kevesebb motorkerékpáros (18 fő a tavalyi 17 fővel szemben) és segédmotoros kerékpáros (2 fő a tavalyi 5 fővel szemben) halt meg idén közútjainkon, viszont 8 fővel több gyalogos szenvedett el halálos sérüléseket (58 fő, míg tavaly június végéig 50 fő). Az áldozatok vonatkozásában legnagyobb arányú növekedés a járművek utasainál tapasztalható (44 főről 64 főre).

Kifejezetten kedvező, hogy idén eddig egyetlen gyermek – azaz 14. életévét be nem töltött személy - vesztette életét közúti balesetben, míg tavaly ilyenkor már öt halálos gyermek tragédiáról szóltak a baleseti krónikák.