EuroNCAP a kerékpárosok védelmében
2018-07-10 10:32 | ORFK-OBB
A legfrissebb EuroNCAP ötcsillagos minősítési rendszer magában foglalja a veszélyhelyzetben lévő kerékpáros észlelésekor beavatkozó automata vészfékező rendszert (AEB) is.

2018-ban az elektromos meghajtású Nissan Leaf az első személygépkocsi, mely teljesítette az EuroNCAP új, korábbiaknál jóval szigorúbb tesztelési programját, és olyan önálló vészfékező rendszerrel rendelkezik, mely képes a kerékpárosok észlelésére, valamint veszély esetén az azonnali vészfékezés megkezdésére.

A hírrel kapcsolatban az Európai Közúti Biztonsági Tanács a honlapján keresztül üdvözölte minden olyan innovatív technológia alkalmazását, amelyek segíthetnek megelőzni a baleseteket és ezáltal megóvni a gépjárművön kívül tartózkodó úthasználók életét, testi épségét és egészségét. Az autógyártók biztonsági jellegű fejlesztései a korábbi évtizedekben alapvetően a gépjárműben lévő személyek, azaz a vezetők és az utasok védelmére irányultak, ennek megfelelően az azonos jellegű balesetek során a sérülések súlyossági szintje, és a halálozási kockázat egyértelműen csökkent. Ugyanakkor a gyalogos és kerékpáros elütések esetében ilyen eredményekről sajnos nem lehet beszámolni, melyet a baleseti statisztikai adatok is igazolnak. Hollandiában például tavaly több kerékpáros vesztette életét közúti balesetben, mint gépkocsi vezetője, vagy utasa.

A töréstesztjeiről híres Euro NCAP évek óta több pontot ad az olyan járművek esetében, melyek önálló vészhelyzeti fékezőrendszerrel (AEB) vannak ellátva. A kezdeti rendszerek azonban csak a nagyobb méretű járműveket, a gépkocsikat ismerték fel, más közlekedők vonatkozásában nem voltak hatékonyak. De a további fejlesztések és finomítások eredményeként a legújabb AEB rendszerek a gyalogosok és a kerékpárosok észlelésére is képesek.

A 2018-as Nissan Leaf tehát az első olyan autó, amely az AEB rendszerét mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok észlelésére tesztelte és ez a teszt sikeresnek is bizonyult. Az ötcsillagos kategóriába sorolás azt mutatja, hogy a környezetbarát járműveknek nem kell kompromisszumot kötniük közlekedési képesség és a biztonság között. Több autógyártó hibrid és teljesen elektromos járműve kapott az elmúlt években öt csillagos minősítést.

 

(Forrás: ETSC)



 


  • Vezetéstechnikai tréning volt...

    Kisfilm is készült arról a téli vezetéstechnikai tréningről, amelyen az érdeklődők számos program közül...  >>

  • Használjon téli...

    Ha még nem tette, itt az ideje az abroncsok cseréjének! A téli gumiabroncsok jobb tapadást biztosítanak és rövidebb fékutat eredményeznek, és ezek által a balesetek...  >>

  • Októberi baleseti...

    Idén október végéig kizárólag a könnyű sérüléses közúti balesetek száma nőtt, kevesebb a súlyos sérült, de többen haltak meg az...  >>