Baleseti helyzet 2018 első öt havában
2018-06-14 14:27 | ORFK-OBB
Jármű utasaként 19 fővel többen vesztették életüket május végéig, az előző év azonos időszakával összehasonlítva.

Ismertté váltak azok a rendőrség által gyűjtött statisztikai adatok, melyek Magyarország közúti közlekedésbiztonsági helyzetének alakulását mutatják be az év első öt havában. Az előzetes – azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatok alapján 2018. január 01. és május 31. között összesen 6 289 személysérüléses közúti balesetet okoztak hazánk közútjain, 13,0%-kal többet, mint 2017. azonos időszakában (akkor 5 564 balesetet regisztráltak).

 

A halálos kimenetelű balesetek száma mindössze egy balesettel nőtt (202 helyett 203 baleset), ugyanakkor a balesetben életüket vesztett személyek számában már 5%-os növekedés mutatható ki (218 fő helyett idén 229 fő halt meg közúti balesettel okozati összefüggésben). Ez az eltérés arra vezethető vissza, hogy a balesetek átlagos súlyossági foka nőtt, és több olyan baleset következett be az elmúlt időszakban, mely során két, vagy annál több fő vesztette életét (pl. a román kisbusz balesete, melyben 9 fő szenvedett halálos sérüléseket).

A súlyos sérüléses balesetek számában a növekedés mértéke 3,4% (1 672 balesettel szemben 1 729 súlyos balesetet okoztak). A súlyosan sérült személyek száma ennél valamivel csekélyebb mértékben, 2,4%-kal emelkedett, mert a tavaly május végi 1 892 fővel szemben idén május végéig 1 937 fő szenvedett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket.

A könnyű sérüléses balesetek száma is kedvezőtlenebbül alakult az előző év azonos időszakához képest. A tavaly május végi 3 690 balesettel szemben idén 4 357 könnyű sérüléses balesethez vonultak ki a különböző hatóságok szakemberei (rendőrök, mentők, esetenként katasztrófavédelmi munkatársak stb.).

Az ittasan okozott baleseteknek az összes személyi sérüléssel járó közúti baleseten belüli arányában ugyancsak kis mértékű növekedés látható. Az aktuális arány 8,35%, míg tavaly azonos időszakban 8,2% volt. Ez azt jelenti, hogy idén átlagosan minden tizenkettedik személysérüléses közúti balesetet ittas vezető okozott!

A közúti balesetek legfőbb okaiban említésre méltó változás nem történt. A személyi sérüléssel járó balesetek 32%-ának hátterében a gyorshajtás áll (2 023 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 1 639 baleset (részaránya 26 %), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 993 baleset (részaránya 16%) történt.

A közúti balesetek túlnyomó részét, 68%-át a személygépkocsi vezetők okozták, bár megjegyzendő, hogy a közúti forgalmon belüli aránya ennek a közlekedői csoportnak a legmagasabb. A tehergépkocsi vezetők a balesetek 7%-ának, az autóbusz vezetők pedig az összes baleset 1 %-ának az okozásáért felelősek. A motorkerékpárosok és a segédmotoros kerékpárosok az összes baleset 3-3%-át okozták. A kerékpárosok aránya 9%-os a balesetet okozók körében, a beépített motor nélküli kétkerekűek hajtói 576 balesetet okoztak.

 

Az ORFK Főügyeletének napi jelentései alapján idén május 31-ig 64 személygépkocsi vezető (tavaly 69 fő), 9 tehergépkocsi vezető (tavaly 5 fő), 16 kerékpáros (18 fő), és 2 segédmotoros kerékpáros (tavaly 4 fő) halt meg közúti balesetben. A motorkerékpáros halálos áldozatok száma megegyezik a tavalyi időarányos értékkel (13-13 fő), míg kedvező hír, hogy idén eddig mindössze egy gyermek vesztette életét balesetben a tavaly azonos időszakban meghalt 4 gyermekkel szemben.

 

Ami viszont kifejezetten kedvezőtlenül alakult, az a balesetben meghalt utasok száma (ők a balesetek vétlen áldozatainak tekinthetők). Amíg tavaly január 01 és május 31. között 36 utas vált baleset áldozatává, addig idén 19 fővel több, összesen 55 fő utas életét követelte a közúti közlekedés.



 


  • Figyeljünk a biztonsági...

    Miért van szükség a biztonsági folyosóra és melyek a kialakításának legfőbb szabályai – ezzel kapcsolatban adunk...  >>

  • Szezonzáró...

    Korábban indulás, hosszabb menetidő, nagyfokú türelem és a közlekedési szabályok megtartása – ezek a biztonságos közlekedés alapjai a nyári szezon utolsó...  >>

  • 80 km/h a francia...

    Franciaországban az országos főútvonal hálózat 40%-án csökkentették a megengedett sebesség felső...  >>