Mentéshez szabad utat adni
2018-02-01 08:31 | ORFK-OBB
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve folytatja kampányát, hogy felhívják a figyelmét az autósoknak a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést használó járművek közlekedéséhez szükséges biztonsági folyosók biztosítására.

A KRESZ előírásai szerint az azonos irányú forgalom számára két vagy ennél több forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton kialakult forgalmi torlódás esetében, megkülönböztető és figyelmeztető jelzést használó járművek akadálytalan tovább haladásának biztosítása érdekében, a belső (bal szélső) forgalmi sávban közlekedőknek szorosan a forgalmi sáv bal szélére kell húzódniuk, míg az egyéb forgalmi sávokban közlekedőknek jobbra kell húzódniuk. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy bár ezt a szabályt az autósok döntő többsége ismeri, gyakran sajnos mégsem tartják be. 

Holott egy baleset esetén a mentésben résztvevők gyorsabb helyszínre jutása életet menthet, valamint az útszakasz mielőbbi felszabadítását a műszaki mentésben résztvevő járművek tudják biztosítani. Így minden közlekedő számukra fontos, hogy a mentőegységek minél hamarabb a helyszínre jussanak. Fontos megjegyezni, hogy a biztonsági folyosó akkor alakítható ki hatékonyan, ha a járművezetők már a torlódás kialakulásakor a megfelelő oldalra húzódnak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közös kampányában tavaly óta az M1-es autópálya több szakaszán is felhívják az autósok figyelmét, hogy rendkívüli helyzet esetén biztosítsák a megkülönböztető jelzéssel közlekedő járművek számára az úgynevezett biztonsági folyosót. Ezt a kampányt idén az M3-as és M7-es autópályára is kiterjesztették:

Az M3-as autópályán az alábbi szakaszokon helyeztek ki a molinókat:

-             a Miskolc felé vezető oldalon, a sikátorpusztai bekötőúti hídon,

-             a Miskolc felé vezető oldalon, a füzesabonyi, 33-as számú út csomóponti hídján,

-             a Budapest felé vezető oldalon, a fóti összekötő úti hídon,

-             a Budapest és Miskolc felé vezető oldalon, a gyalogúti hídon,

-             a Budapest és Miskolc felé vezető oldalon, a dülőúti hídon.

Az M7-es autópályán pedig ezeken a szakaszokon láthatják a molinókat:

-             a Budapest felé vezető oldalon, az érdi Tetőfedő utcai hídon,

-             a Budapest és Letenye felé vezető oldalon, a törökbálint Kazinczy úti hídon,

-             a Budapest és Letenye felé vezető oldalon, a velencei pihenő gyalogúti hídján,

-             a Budapest és Letenye felé vezető oldalon, a lepsényi pihenő gyalogúti hídján,

-             a Letenye felé vezető oldalon, a sóstói pihenő gyalogúti hídján.

 

 



 


  • Speedmarathon...

    A lakosság bevonásával végrehajtandó speciális sebességellenőrzés ötlete Németországból...  >>

  • Speedmarathon...

    Ajánljon Ön is sebességmérési helyszínt a 2018. évi Speedmarathonhoz! A rendőrség várja az állampolgárok javaslatait az idei ellenőrzési helyekre, ahol 2018. május...  >>

  • Csökkenő...

    2018. január 01. és március 31. között 20 fővel kevesebben vesztették életüket balesetben hazánk közútjain. Növekedés alapvetően a könnyű sérüléses balesetek terén...  >>