Gyermeknap a MiniPolisz-ban
2017-11-21 08:45 | GI
Számos program várta a tanulókat az UNICEF Világ Gyermek Napján a fővárosi MiniPolisz területén.

2017. november 20-án, az ENSZ gyermekjogi egyezménye elfogadásának évfordulóján hazánkban is megrendezésre került a WorldChildrensDay – „Egy nap gyerekekkel a gyerekekért” című rendezvény-sorozat. A programot a rendőrség is támogatta.

Az UNICEF Magyarország programjához kapcsolódóan az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a gyermekek közlekedésbiztonságát szem előtt tartva – a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve – 2017. november 20-án 10.00 és 15.00 óra között a MiniPolisz játékvárosban (1061 Budapest, Király utca 8-10. 1. emelet) 120 gyermek (2. osztályos általános iskolás diákok) részére látványos és interaktív preventív programmal készült.

A programok igen szórakoztatóak és változatosak voltak. A gyermekek különböző programhelyszíneken más-más feladatokkal, életszituációkkal ismerkedhettek meg. Vásárolhattak boltban, banki teendők ellátásából szerezhettek” személyes” ízelítőt, és beülhettek Sebestyén Balázsék üvegfalú rádió stúdiójába. Ezeken túl alapismereteket szerezhettek az elsősegélynyújtási és életmentési feladatokból, megtanulhatták, hogyan kell szerelni, valamint a közúti forgalomban való részvételre alkalmassá tenni a kerékpárokat, láthatták a kerékpár kötelező felszerelési tárgyakat, és ízelítőt kaptak a hazai közlekedésre nevelés lehetőségeiből, játékos módszereiből.

A programok sorából a rendőri teendők sem maradhattak ki. A tanulók az ujjnyomat és tenyérnyomat vételének szabályait gyakorolhatták be, kérdések feltevésével is ismerkedhettek a hivatásos rendőri munkával, közlekedésbiztonsági feladatokat végezhettek és kipróbálhatták a helyszínen felállított KRESZ parkot, megismerve a biztonságos és szabályos közlekedés főbb szabályait. A kerékpárral közlekedők jól felszerelt kerékpárokon, fejvédőt viselve kerekezhettek, és haladásuk során valamennyi szabálynak eleget kellett tenniük. Így volt ez a gyalogosan közlekedők esetében is, ők is csak a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, a zöld jelzés időtartama alatt kelhettek át az ideiglenes úttesten. A rendezvényen fellépett Hajós András is, aki közvetlen stílusával, interaktív közlekedésbiztonsági program keretében szólította meg a tanulókat, és csalt mosolyt az arcukra.

 

A gyerekek arca alapján a rendezvény nagy siker volt – és a rendezők is hasonló véleményen voltak. Remélhetőleg hasonló programok az elkövetkező időkben, években is várják majd a gyermekeket a MiniPolisz-ban.

 

 



 


  • Alcohol&Drugs kampány...

    A TISPOL karácsony előtti „Alcohol&Drugs” közúti ellenőrző kampánya az ittas és a bódult állapotban vezetőktől kívánja megvédeni a közúton közlekedők millióit...  >>

  • Iskolarendőr Szakmai...

    A IV. Országos Iskolarendőr Szakmai Nap rendezvényére 2017. december 12-én került...  >>

  • Romániában...

    Főbb közlekedési szabályok és szankciók...  >>