Autonóm járművek
2017-09-07 15:11 | GI
Mikorra várható az autonóm járművek tömeges elterjedése Földünkön?

Az autonóm autók széles körű elterjedésének ideje vonatkozásában érdemes megkülönböztetni a „részben önvezető”, valamint a „teljesen autonóm”, azaz emberi beavatkozást teljes mértékben kizáró járműveket. Az alapvetően járművezető által vezetett, részben autonóm járművek akár néhány éven belül is piacra kerülhetnek, hiszen ennek feltételei az Egyesült Államok néhány szövetségi államában (Nevada, Kalifornia, Florida), valamint például Malajziában rövid időn belül adottá válhatnak.

A piacra kerülés ugyanakkor számos tényezőtől függ, mint például a technikai fejlettség szintjétől, az ismert hiányosságok megszüntetésétől, valamint – és ez nagyon fontos tényező – a szabályozási háttér meglététől, annak jellegétől, részletességétől és szigorától. Nevadában például kizárólag a Google autonóm rendszerével felszerelt Toyota Prius-ok vehetnek részt a forgalomban – azaz rendkívül korlátozott számú járműről van szó –, ami arra utal, hogy a jogszabályi engedély során alapvetően a tesztvezetés, a kísérletezés kapott zöld utat.

Az autonóm járművek széles körű elterjedésének azonban egy másik oldala is van, mely nem kevésbé fontos a technikai, és szabályozási feltételrendszer megléténél: ez pedig az emberi tényező szerepe, azaz mennyire válik népszerűvé ez az innovatív közlekedési eszköz a közlekedők, a leendő tulajdonosok körében, továbbá anyagi értelemben mennyire lesz elérhető a széles néprétegek részére. Utóbbit megjósolni nem könnyű feladat, hiszen számos tényezőtől függ (pl. az anyagi jóléttől, kulturális jellemzőktől, társadalmi szemlélettől stb.), és minden bizonnyal országonként jelentős eltérések lesznek kimutathatók.

Más a helyzet ugyanakkor a teljesen automata, azaz kormány, fék- és gázpedálok stb. nélküli, emberi beavatkozást egyáltalán nem igénylő rendszereknél, melyekkel kapcsolatban napjainkban alapvetően az alacsony sebességhatárok mellett folynak kísérletek (pl. a Google egyik modellje legfeljebb 40 km/h sebességgel haladhat).

A teljesen automata járművekkel való közlekedés jellege, a technikai feltételek korántsem biztos – és főleg teljes körű – megléte, a biztonsági kockázat ismeretlen volta, az ilyen járművekbe vetett bizalom általános értelemben vett jelenlegi alacsony szintje, a szabályozási háttér jóval nehezebb, nagyobb körültekintést és hosszabb időt igénylő kialakítása, a jogi és kárfelelősségi helyzet megfelelő kialakításának szükségessége arra enged következtetni, hogy a teljesen autonóm járművek széles körű elterjedése egy évtizeden belül nem várható.

Más kérdés, hogy egyes álláspontok szerint a teljesen automata járművek közlekedése alapvetően egy viszonylagos „zárt” rendszerben képzelhető el, ahol a közúti közlekedés feltételei hiánytalanul megvannak, az infrastruktúra, a közúti környezet egyes elemei, valamint a közúti jelzések észlelhetősége stb. teljes mértékben optimálisak. Márpedig ilyen „tökéletes” háttér jelenleg kontinensünk egyik országának közúthálózatában sem adott.

Ami hazánkat illeti, az autonóm autók Magyarországi megjelenésére nagy valószínűséggel az európai megjelenést követő években, de akkor is csak abban az esetben lehet számítani, ha az ahhoz nélkülözhetetlen szabályozási feltételrendszert megteremtették, és az egyéb (infrastrukturális, személyi stb.) feltételek adottá váltak. 

Más kérdés azonban az autonóm járművek hazai elterjedése. A magyar népről, a magyar emberekről általában azt tartják, hogy egyes technikai újdonságokkal kapcsolatban általában véve óvatosabbak, tartózkodóbbak, vagy akár elutasítóbbak, és ennek szerepe lehet az autonóm autók hazai elterjedésében is. A másik szempont, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, az anyagi szempontok fontossága az autóvásárlás során.

Kijelenthető, hogy hazánkban jelenleg az egyéni vásárlók nem kis hányadánál nem elsősorban az igények, hanem a „pénztárca” szab határt az autók vásárlásakor. Tekintettel arra, hogy az autonóm járművek fogyasztói ára a benne lévő innovatív technikai újdonságok miatt várhatóan igen magas lesz (ráadásul a fejlesztők az első években, a megoldások elterjedté válásáig – részben a kutatásra fordított összegek mielőbbi megtérülése érdekében – az árat még általában magasabban tartják), ez a szempont az ilyen járművek hazai elterjedésének jelentős gátja lehet.

Egy azonban biztos! Az autonóm járműveket már nem kell feltalálni, hiszen azok már léteznek! Ugyanakkor biztonságos közlekedésükhöz, elterjedtté válásukhoz további technikai fejlesztések megvalósítására, valamint a megfelelő tárgyi-technikai, valamint szabályozási feltételek kialakítására lesz szükség.

 

 



 


  • Alcohol&Drugs kampány...

    A TISPOL karácsony előtti „Alcohol&Drugs” közúti ellenőrző kampánya az ittas és a bódult állapotban vezetőktől kívánja megvédeni a közúton közlekedők millióit...  >>

  • Iskolarendőr Szakmai...

    A IV. Országos Iskolarendőr Szakmai Nap rendezvényére 2017. december 12-én került...  >>

  • Romániában...

    Főbb közlekedési szabályok és szankciók...  >>