Gyerekeket tanít vezetni a Toyota
2017-06-02 08:19 | ORFK-OBB
A Toyota mini autósiskolát nyitott a 2017-es Nemzetközi Tokiói Játékkiállításon.

A 2017-es Nemzetközi Tokiói Játékkiállításon a Toyota felállít egy standot, ahol a szülők és gyermekeik kipróbálhatják, milyen élmény vezetni a Camatte tanulmányautót. A kiállítást június 1-4. között tartják a Tokyo Big Sight vásárterületen1. A Toyota már 2012 óta minden évben bemutatja a „Camatte”-sorozat egy-egy új tagját itt, arra bátorítva a szülőket és gyermekeiket, hogy közelebbről is megismerkedjenek az autókkal, és a biztonságos közlekedés szabályaival.

Az idei rendezvényen a Toyota megnyitotta a ‘Camatte Sulit’. A gyerekek itt megtudhatják, mit kell megtanulni ahhoz, hogy egyszer majd jogosítványt szerezhessenek, vagyis hogyan kell kezelni egy autó kormánykerekét, gáz- és fékpedálját, milyen forgalmai jelzésekre kell figyelniük a közlekedés során, és a standon belül kialakított pályán2 mehetnek is néhány kört a járművel. Ez az első év, amikor a Toyota egy külön pályát épített fel a kiállításon, ahol a gyerekek a gyakorlatban is kipróbálhatnak egy autót.

A Camatte Suliban használt jármű a Camatte-sorozat legújabb tagja, a „Camatte Petta3” lesz. A Petta külső karosszériaelemeire különböző formájú és színű mágneseket lehet tapasztani, hogy minden gyerek egyéni ízlése szerint díszíthesse ki az autóját. A kisebb gyerekek számára külön programot szerveztek: ők is egy szimulátoron tanulhatják meg egy autó irányítását, majd átülhetnek a 2013-ban bemutatott „Camatte 57s” modellbe, hogy megszerezzék a Toyota által jelképesen kiállított ideiglenes jogosítványt.



 


  • Újabb nemzetközi...

    A legnagyobb közúti járművek, a tehergépkocsik és autóbuszok forgalmát ellenőrzik a héten, Magyarországon és Európában...  >>

  • Betegségek és a...

    Egyes betegségek, valamint gyógyszerkészítmények fogyasztása jelentősen csökkenthetik a biztonságos járművezetési képességet. Különösen idősebb korban okoz ez...  >>

  • Elektromos...

    Csak óvatosan! Elektromos kerékpárral közlekedni egészen más közlekedni, mintha hagyományos kétkerekűn...  >>