Figyelem!

A cikk egy évnél régebben készült, a benne szereplő adatok es tények a megírás idejének helyzetét tükrözik.
Előzzük meg a motorkerékpáros baleseteket!
2016-05-24 10:54 | GI
Március közepe óta hat motorkerékpáros életét követelte a közúti közlekedés, azt megelőzően – január 01-ig – egyet sem! Jó időben többen motoroznak az utakon, és nő a motorosokat érintő balesetek száma is. Az eddigi hat motoros tragédia mindegyike emberi hibára vezethető vissza, azaz ezek a balesetek megelőzhetők lettek volna!

Az utóbbi napokban, hetekben megnőtt a motorkerékpárosok részvételével bekövetkezett balesetek és ennek következtében meghalt személyek száma. Az előzetes baleseti statisztikai adatok szerint 2016. január 1-től 2016. május 22-ig – a május 21-22-i hétvégén történt 2 halálos kimenetelű motoros balesettel együtt – már 6-ra nőtt az idén meghalt motorkerékpárosok száma.

A hat motorkerékpáros áldozatból 2 fő Budapesten, 2 fő Veszprém megyében, míg további 2 fő Zala megye területén vesztette életét. Idén az első halálos motorkerékpár baleset március közepén következett be. Május hónap első három hetében ugyanakkor - a jó idő beköszöntével - már három motoros tragédia is történt közútjainkon.  

Az eddigi 6 halálos kimenetelű balesetből 3 esetben voltak okozók maguk a motorosok. Ebből két esetben „magányos” baleset történt, amikor nem volt más résztvevője a balesetnek (a motorkerékpárosok nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedtek), egy esetben pedig a motorkerékpáros szabálytalan előzése vezetett a tragédiához.

Azokban az esetekben, amikor nem a motoros hibázott, két alkalommal a személygépkocsi vezetők nem adták meg az elsőbbséget, egy esetben pedig a személygépkocsi vezető figyelmetlenül, szabálytalanul kanyarodott a motoros elé akkor, amikor a motorkerékpár már megkezdte az előtte haladó személygépkocsi előzését.

A baleseteket bekövetkezési hely szerint vizsgálva azt láthatjuk, hogy lakott területen és lakott területen kívül egyaránt 3-3 baleset történt. A lakott területen kívüli balesetnél 2 esetben volt okozó a motorkerékpáros (szabálytalan előzés, és nem az útviszonyoknak megfelelő sebesség alkalmazása).

A balesetek napközben 14.00 és 19.15 óra közötti időben következtek be és mind a 6 áldozat 30-45 év közötti férfi volt. Tekintettel a fentiekre a motorkerékpáros balesetek legfőbb okait az emberi tényezőben, a jogkövető járművezetői magatartás hiányosságaiban kell keresni.

A „motorkerékpáros balesetek” megelőzése érdekében fontos hogy a motorosok különösen fokozott óvatossággal közlekedjenek, és soha ne feledjék, hogy a közúti közlekedés védtelen közlekedői közé tartoznak. Vezetéstechnikai szempontból nem szabad megfeledkezni arról, hogy tavasszal, több hónapos kihagyás állhat egy motoros mögött, ezért a szokásosnál körültekintőbben kell megtenni az első utat, nem beszélve arról, hogy még az autósoknak is szokni kell ilyenkor, hogy adott esetben egy, vagy akár több motor is feltűnhet a visszapillantóban.

Fontos továbbá, hogy a motorkerékpárosok – néhány hónap kényszerpihenőt követően – ne csak magukat, hanem járműveiket is készítsék fel a közlekedésre, és ellenőrizzék azok műszaki állapotát. 

 

HASZNOS TANÁCSOK MOTORKERÉKPÁROSOKNAK

 

Mindenki motorozzon…

MEGFONTOLTAN, tekintettel arra, hogy a motorosokat érintő balesetek több mint 50%-ában a motor vezetője hibázik, mely balesetek jellemző okai között vezető helyen áll a sebesség nem megfelelő alkalmazása (az út és időjárási és látási viszonyokhoz képest), vagyis a relatív gyorshajtás;

FELKÉSZÜLTEN, FELKÉSZÍTETT MOTORRAL. A motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra. A baleseti okok között számtalan esetben tetten érhető a vezetéstechnikai ismeretek, a gyakorlat hiánya, ezért mindenki felkészülten, felkészített motorral közlekedjen;

MEGFELELŐ VÉDŐFELSZERELÉSBEN. A kétkerekű motoros járművel utazók baleseti kockázata átlag feletti. Ennek oka, hogy a motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Ezért fontos, hogy motorozás közben mindig megfelelő védőfelszerelést kell viselni, illetve nagy hangsúlyt kell fektetni az öltözékre is. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik (a balesetben földhöz csapódott bukósisakot minden esetben le kell cserélni, még akkor is ha kívülről nem látszik komoly sérülés, mert ilyenkor az ütéselnyelő réteg már nem képes ellátni feladatát);

ÓVATOSAN. A legfontosabb alapelv motorozás közben, hogy mindig mindenki a saját tempójában közlekedjen. Sokan túlvállalják és veszélyes szituációkba hajszolják magukat. Előzéskor mindig legyen alacsony sebességkülönbség, és közben mindig megfelelő oldaltávolságot kell tartani, hogy az előzendő jármű vezetője (egy esetleges kanyarodás esetén a visszapillantó tükrében) időben észrevehesse az előzési szándékot. Igen fontos, hogy kanyarban nem szabad előzni, hirtelen gyorsuló sportmotorral sem, mert az előzéshez szükséges dinamikus gyorsulás során szinte képtelenség korrigálni;

FOKOZOTT FIGYELEMMEL. Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben ki is kell valamit kerülni. A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalat kell keresni.

Balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság.

 

 



 


  • Figyeljünk a biztonsági...

    Miért van szükség a biztonsági folyosóra és melyek a kialakításának legfőbb szabályai – ezzel kapcsolatban adunk...  >>

  • Szezonzáró...

    Korábban indulás, hosszabb menetidő, nagyfokú türelem és a közlekedési szabályok megtartása – ezek a biztonságos közlekedés alapjai a nyári szezon utolsó...  >>

  • 80 km/h a francia...

    Franciaországban az országos főútvonal hálózat 40%-án csökkentették a megengedett sebesség felső...  >>